Az új alszámlára évente 120 ezer Ft-ot lehet béren kívüli juttatásként utalni, e felett egyes meghatározott juttatásként kell adózni.
A 76/2018-as kormányrendelet kitér arra is, hogy naptári félévenként legfeljebb 60 ezer Ft utalható béren kívüli juttatásként a számlára, és a következő félévi juttatás előfeltételek, hogy a munkavállaló nyilatkozzon a munkáltatónak arról, hogy az előző utalás legalább 80%-át már elköltötte.
Az új alszámláról ugyanazokat a sportolással kapcsolatos szolgáltatásokat lehet megvásárolni SZÉP-kártyával, mint amelyeket már eddig is szerepeltek a kártya felhasználási körében. A legjellemzőbb példák: fitnesz bérlet, uszoda bérlet, sportpálya bérlés, sporteszköz kölcsönzés, horgászjegy, lovaglás.
Ezek a szolgáltatások a „normál”, 450 ezer Ft-os keretű zseb felhasználási körében is benne maradnak.
A korábbi szabadidő számlát nyitottuk újra Aktív Magyarok néven. Meglévő ügyfeleink esetén az Aktív Magyarok zseb számlaszáma ugyanaz, mint ami korábban a szabadidő zsebé volt.
A SZÉP-kártya háttérrendszerében minden OTP SZÉP kártyabirtokosnak megnyitottuk ezt a számlát, és minden új kártyabirtokosnak automatikusan nyitni fogjuk. Ehhez nem kell újra szerződni, vagy szerződést módosítani.
Honnan szerezheti meg a munkavállalók Aktív Magyarok számlaszámát?
Ahhoz, hogy az Aktív Magyarok zsebről fizetni is lehessen, néhány kisebb fejlesztést még meg kell tennünk, ezek várhatóan a január 13-i hétre lesznek készen.
2025. január 6.
2023. augusztus 1-től december 31-ig ismét lehet SZÉP-kártyával élelmiszert vásárolni. Az átmeneti időszakban munkavállalói még rugalmasabban, a hétköznapi kiadásaik fedezésére is használhatják SZÉP-kártya-juttatásukat.
Jó hír, hogy tavalyhoz hasonlóan idén is az összes nagy élelmiszerlánc csatlakozott az elfogadáshoz, így munkavállalói többek között az
üzleteiben is fizethetnek OTP SZÉP kártyájukkal.
A nagy láncok mellett több száz önálló élelmiszerbolttal is szerződtünk elfogdásra, ezek között az elfogadóhely-keresőnkben lehet böngészni.
Javasoljuk, hogy hívják fel dolgozóik figyelmét a lehetőségre.
az OTP SZÉP kártya csapata
OTP Pénztárszolgáltató Zrt.
Az új jogszabályok szerint 2023. január 9-től megszűnnek a SZÉP-kártya zsebei, onnantól kezdve csak egy számla áll a SZÉP-kártya mögött.
A változással kapcsolatban minden lényeges információt megtalál ezen az oldalunkon, munkavállalói pedig itt tájékozódhatnak a változásokról.
A legfontosabb tudnivalók:
OTP Pénztárszolgáltató Zrt.
Munkavállalói számára az OTP SZÉP kártya három alszámláján biztosíthat béren kívüli juttatásokat. 2020-ban a szálláshely alszámlára évi 225 000, a vendéglátás alszámlára évi 150 000, a szabadidő alszámlára évi 75 000 forint értékben adható kedvezményesen adózó béren kívüli juttatásként (13% SZOCHO + 15% SZJA, összesen 28%).
A kártyabirtokosok a szálláshely alszámlát szálláshely-szolgáltatásra, belföldi utazásszervezésre (előre összeállított utazási csomagokra),gyógyfürdő- és strandbelépőre, illetve a szálláshely-szolgáltatással egyidejűleg a szálláshelyen igénybe vehető bármely szolgáltatásra; a vendéglátás alszámlát éttermi és mozgó valamint egyéb vendéglátásra (például házhozszállítás, közétkeztetés), gyógyfürdő- és strandbelépőre, illetve a szálláshely-szolgáltatással egyidejűleg a szálláshelyen igénybe vehető bármely szolgáltatásra; a szabadidő alszámlát egészségügyi szolgáltatásokra, kulturális programokra, állatkerti és vidámparki belépőre, sport, szabadidős és wellness tevékenységekre, sportrendezvények részvételi díjára, fürdők és élményparkok igénybevételére, belvízi séta- és kirándulóhajókra, idegenvezetésre és szálláshely-szolgáltatásra használhatják fel. A szálláshely-szolgáltatás,a gyógyfürdő- és strandbelépő a SZÉP-kártya mindhárom alszámlájáról fizethető.
Munkáltatóként lehetősége van egyszerű, kényelmi szolgáltatásunk igénybevételére szerződni, melynek köszönhetően az OTP SZÉP Portál (www.otpportalok.hu) felületen lekérdezhetik, és egy egységes szerkezetű állományban megkaphatják a munkavállalóik SZÉP-kártya számlaszámait. A SZÉP-kártya szolgáltatás nyújtására vonatkozó szerződést a munkavállalókkal szükséges megkötnie az OTP Pénztárszolgáltató Zrt.-nek.
A szerződéskötés megkönnyítése érdekében a szerződéses adatokat kitöltheti honlapunkon is.
A szolgáltatás díjmentes.
Ha Ön már szerződött Munkáltatónk, a bejelentkezést követően egy excel állományban kell feltölteni a Portálra munkavállalóik meghatározott adatait, melyet a számlaszámokkal kiegészítve ad vissza a Portál. Csak azon munkavállalók esetében lehetséges a számlaszám átadása, akik rendelkeznek OTP Széchenyi Pihenőkártya keretszerződéssel.
Az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. évek óta meghatározó szereplője a hazai Cafeteria piacnak. Új fejlesztéseink révén nemcsak szolgáltatni tudjuk termékeinket, hanem OTP Cafeteria szoftverünkkel a nyilatkoztatáshoz szükséges cafeteria adminisztrációt is segítjük. Az alábbi videón bemutatjuk az OTP Cafeteria szoftver működését. Video megtekintése